Fejlesztés és Finanszírozás 2004/4. szám

Rácz Margit

A 25 tagú Európai Unióról 2004-ben

- Kivonat -

JEL F-150

A bővülés összefüggésében felmerülő fontos kérdéskör a 2004 és 2013 közötti költségvetés sarokszámainak kialakítása. 2004 folyamán már kezdenek kibontakozni az álláspontok, s a Bizottság az év első felében elkészített egy javaslatot, ami figyelembe vette a tíz relatíve szegény új tagország gyorsabb fejlesztésének igényét épp úgy, mint a Lisszaboni Agenda célkitűzéseinek végrehajtásához szükséges költségvetési teendőket. Ezek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a tagországok GNI-jének 1,14%-át kellene befizetni a közös költségvetésbe. Hat EU-tagország politikai vezetői pedig közös állásfoglalásban kijelentették, hogy csak 1%-ot hajlandók befizetni. Bár Barroso vezetésével új Bizottság kezdi el működését, a Prodi-Bizottság által készített költségvetési javaslat képezi majd a vita alapját. A támogatási formák és súlypontok változhatnak a 2000-es évek kihívásainak megfelelően, de nagy valószínűséggel számítani lehet arra, hogy a 2004-2006 között az EU-ból megszerezhető fejlesztési forrásokhoz képest 2007-től számottevően nagyobb összegek állnak majd rendelkezésre. A fenntartható dinamikus gazdasági növekedés és a kiegyensúlyozott pénzügyek akkor is kívánatos célt jelentenek mind a 25 EU-tagország számára, ha a közös költségvetésen keresztüli fejlesztési támogatás esetleg a korábbi mértékhez képest kisebb lesz.


Rácz Margit, a közgazdaságtudomány kandidátusa, kutatási igazgató (MTA, Világgazdasági Kutatóintézet)

A folyóirat cikkeinek lehívási, megvásárlási lehetősége kialakítás alatt van. Addig is, ha valamely cikket teljes terjedelemben el kívánja olvasni, kérjük vegye fel a kapcsolatot a Fejlesztés és Finanszírozás/Development and Finance szerkesztőségével az edit@ffdf.hu e-mail címen. Köszönjük megértését.