Fejlesztés és Finanszírozás 2009/3. szám

Zádor Márta

Spanyolország és Portugália gazdasági válságáról hazai tanulságokkal

- Kivonat -


Spanyolország és Portugália a csatlakozási egyezmény aláírása után eltérő ütemben és fázisban hajtotta ugyan végre a strukturális reformokat, a liberalizációt és privatizációt, mégis egy időben lettek az eurózóna tagjai. Kérdés, hogy a hazánkhoz hasonló fejlettségi szinttel és feltételekkel csatlakozott mediterrán spanyol és portugál gazdaságokat milyen állapotban érte a válság és az milyen következményekkel jár. 

A jelenlegi válság sok szempontból teljesen más, mint a korábbiak, a krízis globális természete igencsak beszűkíti a kilábalás lehetőségeit. Az exportvezérelt növekedés útja például a legtöbb ország számára nem vagy csak alig járható. Az eurózóna tagjai számára a valutaleértékel(őd)és sem jöhet szóba. A pénzügyi szektor sokkal nagyobbra hízott a válságot megelőző fellendülés során, mint a korábbi krízisek előtt. Mindezek ahhoz is hozzájárulnak, hogy a pénzügyi válság reálgazdasági veszteségei nagyobbak és elhúzódóbbak lehetnek.

A mérleg másik serpenyőjében viszont az áll, hogy az állami beavatkozáshoz szükséges intézményi és jogi háttér általában véve ma erősebb, mint korábban. A válság kezelésére a spanyol kormány viszonylag gyorsan, jól kommunikált és egymással konzisztens intézkedéseket hozott. Ennek következménye azonban, hogy a felhalmozott költségvetési többlet hiányba fordult, és az gyors ütemben nő. További költségvetési mozgástere már nem maradt a kormánynak.

A mediterrán országok esetében a konvergencia programok sikeres végrehajtásában jelentős szerepet játszott a világgazdasági konjunktúra, a nemzetközi kőolaj- és nem kőolajárak csökkenése és alacsony szintje. Az EU-n belül nagyobb volt az érdekeltség a mediterrán országok csatlakozásában. Az Európai Központi Bank rövid távú hiteleivel biztosította a központi bankok interveniálását, ezzel az ERM2-be való belépés után jelentősen csökkentette az árfolyamkockázatot. Az új árfolyamrezsimben csökkentek a spekulációs jellegű támadások, így az árfolyam szorosabban követhette a reálgazdasági fundamentumokat, ami növelte a gazdaságpolitika hitelességét. A beáramló közösségi alapok is jelentősebbek voltak, mint bármelyik jövőbeli zónatag esetében. Az ERM2-höz való csatlakozás-, illetve a zóna tagság céldátumának „stabilitási horgony” szerepe volt, ez segítette a költségvetési politika konzisztenciáját.

Ugyanakkor, hazai tanulságként adódik, hogy az eurózóna tagság nem feltétlenül jelent védelmet a külső sokkok ellen. A szerkezeti feszültségeket néhol még el is fedte az övezeti tagság. Miután a közösségi szintű gazdaságpolitikai koordináció foka nem nőtt a válság során, az egyes országok felelőssége, hogy betartsák a „túlzott deficit eljárás” ajánlásait, mivel ez az egyetlen járható útja az adósságspirál elkerülésének, a válság, és vele a munkanélküliség és egyéb szociális feszültségek elhúzódásának.

Az is hordoz hazai üzenetet, hogy amennyiben a válságkezelés a nem hatékony foglalkoztatást támogatja, és a túlzott kapacitások leépítését gátolja, arra kell számítani, hogy a hosszan elhúzódó helyreállítás után alacsonyabb termelékenységgel és egy tartósan magasabb munkanélküliségi szinttel kell számolnia a gazdaságoknak. Abban az esetben van esély növelni a termelékenységet, ha a válságkezelés az innovatív ágazatokra koncentrál.

Zádor Márta közgazdász, tudományos főigazgató-helyettes (ECOSTAT)


Zádor Márta

A folyóirat cikkeinek lehívási, megvásárlási lehetősége kialakítás alatt van. Addig is, ha valamely cikket teljes terjedelemben el kívánja olvasni, kérjük vegye fel a kapcsolatot a Fejlesztés és Finanszírozás/Development and Finance szerkesztőségével az edit@ffdf.hu e-mail címen. Köszönjük megértését.