Fejlesztés és Finanszírozás 2011/1. szám

Artner Annamária

Új regionalizmus és válságmenedzsment

- Kivonat -

A globális világkapitalizmus mérföldkőhöz érkezett. A 2008-ban nyilvánvalóvá vált válság a felszínre hozta súlyos intézményi és mechanizmusbeli problémáit. Ezek a kérdések többrétegűek (a mechanizmusok láthatatlanok és ezért nehezen érthetők), és a különböző szintek érzékelését befolyásolja, hogy a szemlélő a hierarchikus világrendben hol helyezkedik el. Ez a problematika tükröződik a regionális csoportosulások jellegében és törekvéseiben is. Az „új regionalizmus”, amely kezdetben a neoliberális világrend keretei között születő, és annak szőnyeg alatti problémáira rezonáló újabb típusú nemzetközi együttműködéseket jelentette, mára olyan új formákkal bővült, amelyek, legalább szándékaik szerint, túlmutatnak a 2008-ig uralkodó paradigmán.

A 2008-as válság elsősorban a pénzügyek szabályozatlanságának hátulütőit tette nyilvánvalóvá. Ezért a globális pénzügyi architektúra reformját az „új” regionalizmusok minden formája napirendre tűzte. Az Ázsiához kötődő organizációk fő mozgásiránya ez: saját, szabályozóbb, átláthatóbb nemzetközi pénzügyi intézmények kiépítése. A humán vonatkozások, különösen a munkaerőpiaccal kapcsolatban szintén napirenden vannak, de ezek kezelése egyelőre felszínes, és a problémák gyökereit nem vágja át. A 2008-as válságmenedzselés, illetve a válság tanulságaiból sarjadó regionális pénzügyi-intézményi építkezés sikeressége, lendülete szempontjából az Ázsián belüli integrációs lépések már előrehaladottabbak.

Ezzel szemben a latin-amerikai „új regionalizmus” specifikumát és újdonságát nem inter-regionális jellege (ilyen nincs neki), vagy a kereskedelemliberalizáción túlmutató kooperációs hajlama adja, hanem a világgazdaságban a legutóbbi időkig gyakorlatilag és eszmeileg is uralkodó neoliberális gazdaságmenedzselési algoritmussal szembeni alternatíva kialakítására irányuló törekvése. Ebben az értelemben több új elemet tartalmaz, mint az Ázsiához köthető „új regionalizmus”. Az is karakterisztikusan „latin-amerikai”, hogy a különböző mélységű együttműködést célzó és eltérő számú országot tartalmazó kezdeményezések mind egy irányba, a régió fejlett országai, az USA és Kanada nélkül vett régió, és annak különböző integrációi, integrációs szervezetei összefogása irányába mutatnak. Tehát éppen az „új regionalizmus” egyik fő specifikumának (a Palmer definíciója szerinti fejlett-fejlődő együttműködésnek) mondanak ellent. Kis pátosszal azt is mondhatnánk, hogy a latin-amerikai kísérletek a neoliberális, washingtoni konszenzus keretei között folyó neokolonializmus alóli reális felszabadulási törekvéseket tartalmazzák régiós szinten, a jövedelmeknek végső soron a hazai lakosság s különösen a szegények számára történő újraelosztását szolgáló összehangolt gazdaságpolitikák erős igényével.

A regionalizáció formáinak változatossága tehát a jelenlegi világrenddel szembeni útkeresésről mesél, és a különböző kísérletek katalizátorai és egyben jelzői is lesznek a megváltoztatandó megváltozása sikerességének.


Artner Annamária, a közgazdaságtudomány kandidátusa, tudományos főmunkatárs (MTA Világgazdasági Kutatóintézet)
a teljes cikk letöltése